Kiütéses szezonkezdés az U14-ben Dunaújváros-VFC USE U14 lány 2-14
2025. szeptember 7.U14
Magabiztos szezonkezdés Dunaújvárosban
A nyár folyamán közösségünk összefogásával NB II.-es női felnőtt csapat alakult, s ez az előrelépés szakágunkban komoly hatással lett az országos bajnokságokban szereplő utánpótlás csapatainkra is. A felnőtt együttes szereplésének alapfeltétele ,hogy U16-os csapatot kell országos bajnokságban indítani, ezért át kellett alakítanunk az előzetesen gondolt idei versenyeztetést. Alaposan mérlegelve lehetőségeinket, úgy döntött a szakmai vezetés, hogy U14-es csapatunkat a Fejér megyei bajnokságra nevezi, így biztosítva U16-os csapatunk zavartalan szereplését, hisz mindkettő alkulat országos bajnokságban indítása a játékos állomány átfedése miatt kockázatos lett volna.
U14-es együttesünk szezon nyitó mérkőzését Dunaújvárosban vívta a PASE csapata ellen. A kisebb pályaméret megszokása után a lányok igen eredményesen játszottak. Egymás után alakították ki a gólhelyzeteket, remekül érvényesítették technikai, taktikai fölényüket a fizikálisan erősebb ellenféllel szemben. A szép támadások közül több ,mint egy tucatot gólra is váltottunk, így alakult ki a magabiztos győzelem: Dunaújváros PASE – VFC USE : 2:14
Gólszerzők: Horváth Szofi (8), Bajus Bíborka (3) , Szabó Jáhel,
Teke Alina, Török-Csillag Eliza
Gratulálok minden játékosunknak az eredményes és szép játékhoz !
Weinhoffer Csaba edző