2025. október 9. U13

Remek játékkal fektette két vállra a Gyirmótot az U13-as alakulatunk az országos bajnokság északnyugati csoportjában.

Szép volt, fiúk!

VFC USE – Gyirmót SE

1–0 (0–0)
Veszprém. Vezette: Bódi Attila VFC USE: Gombos – Tilinger, Jeremiás, Mehringer, Finta, Zámbó, Hunyadvári, Lieber, Csőre. Cserék: Kirchkeszner, Nagy G., Görgics, Proczeller. Vezetőedző: Andorka Péter.

Gyirmót SE: Drexler – Bognár, Kocsis, Vayer, Szabó D., Sárkány, Molnár G., Fügh, Bárány B. Cserék: Bárány I., Sásdi, Tar, Horváth B., Hollós, Vereb, Pándorfalvi Vezetőedző: Stark Péter.

Gólszerző: Proczeller (65.).

Andorka Péter: - Az első félidőben, főleg az első 20 percben ellenfelünk jelentős labdabirtoklási fölényt alakított ki, de fegyelmezett volt a védekezésünk, így helyzetekig nemigen tudtak eljutni, inkább átlövésekkel próbálkoztak. Labda birtokában nem nagyon tudtunk játékot építeni, sok labdát veszítettünk a saját térfélen, de jó védekező átmenetekkel ezeket tudtuk javítani. A második félidőben kiegyenlített lett a játék. Nem vesztettünk labdákat hátul és tudtunk kombinálni a tengelyben is, helyzeteket kialakítva. Az utolsó 20 percben, főleg a gólunk után többször csapkodó lett a játék, átmenetek oda-vissza. Az egész mérkőzésre elmondható, hogy rengeteg volt a szöglet-, és oldal szabadrúgás. Pozitív, hogy hátul egyszer sem hibáztunk bele, míg elől a gólunk is egy ilyen szituáció után született.