Nagyszerű teljesítményt nyújtva, igazságos döntetlent ért el az U15-ös alakulatunk az alapbajnokságban a pontvadászat legjobb formában lévő csapata ellen.

VFC USE–Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 0–0 (0–0)
Veszprém. V.: Babos.
VFC USE: Bogdán – Franczia, Bárány Á., Bató, Molnár M., Kárpáti (Vas Z. Ö. 78.), Kovács B., Vörös (Horváth Cs. 63.), Horváth K. B., Keserű, Finta.
Edző: Farkas László.
Szolnoki MÁV Utánpótlás FC: Szandi (Balogh L. 41.) – Maszlag-Csáki (Szekeres P. A. 61.), Urbán (Csótó 51.), Lázár, Pelles Á., Szabó L., Pelles Áron (Vogel Á. M. 78.), Dobos, Bartusz, Nagy M., Virág B. Edző: Sulyok István.
Farkas László: - A bajnokság talán legjobb formában lévő csapatát fogadtuk. A vendégek ugyanis nagyszerűen kezdték a tavaszt. Döntetlent játszottak az első helyezett Újpesttel és a második helyen álló Kecskeméttel is. Magabiztosan nyertek Budaörsön, illetve a legutóbbi körben a Szegedet győzték le. Ebből, illetve az őszi találkozónkból kifolyólag nagyon nehéz összecsapásra számítottam. Az első félidei labdabirtoklási fölényből nem tudtunk elegendő minőségi helyzetet kialakítani. A második játékrészben kiegyenlítettebb lett a játék, és egy-két kontrából már a Szolnoknak is megvoltak a helyzetei. Szerencsére Bogdán Simi újra nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban. A lehetőségek alapján talán igazságos a döntetlen, amelynek nagy értéke lehet a végelszámolásnál.


