Az ősszel még 6-0-ra, most pedig mindössze 1-0-ra kapott ki az U12 a ZTE-től az országos bajnokság északnyugati csoportjában.

VFC USE-ZTE
0-1 (0-0)
Veszprém. V.: Tál. VFC USE: Finta Be. – Mustos, Redling, Takács, Bényi P., Benedek, Kovács B., Kőrösi, Fehér. Csere: Palotai, Varsányi, Csifcsák, Kálmánfi. Edző: Bényi Kálmán.
ZTE: Gorza – Lahocsinszky, Rodek, Huszár, Kaj, Németh Á., Lambing, Skáfár, Salamon. Csere: Belák, Wingenfeld, Zsiga, Imrei, Király, Cserényi.
Gólszerző: Lambing 63.
Bényi Kálmán: Nagyon jó iramú, párharcokkal tarkított mérkőzést játszottunk a ZTE ellen. Az első negyedet kicsit megilletődötten kezdtünk, ekkor még sok technikai hibával játszottunk, és a páros kapcsolatok sem úgy működtek, ahogyan azt előzetesen megbeszéltük az öltözőben. A második negyedben átestünk a holtponton, és mindenkinek sikerült felvennie a találkozó ritmusát. A zalaiak végig nagy nyomást helyeztek ránk, így kevés idejük maradt a srácoknak a jó döntéseket meghozni az adott játékhelyzetekben, de a második játékrésztől ebben is hatalmasat javultak. A bekapott gól után sem estünk össze, minden követ megmozgattunk az egyenlítés érdekében, de sajnos ma a támadójátékunkban nem volt elég átütő erő. Dicséret illeti a fiúkat a mentalitásukért, amivel sikerült öt gólt eltüntetnünk az őszi találkozóhoz képest (6-0 a ZTE-nek).