2023. október 29. U12

Az első három negyedben kifejezetten jól tartotta magát az U12-es csapatunk az országos bajnokság északnyugati csoportjának egyik kiemelkedő csapata, a Fehérvár FC ellen, azonban az utolsó játékrészre elfogyott az erő és ezt az ellenfél kihasználta.

Három negyedig bírták

Fehérvár FC-VFC USE

6-0 (1-0)

Székesfehérvár. V.: Farkas. Fehérvár FC: Papp – Széplaki, Tóth G., Juhász, Poszavecz, Kis, Bobák, Hegedüs, Balogh. Csere: Hegedűs, Molnár B., Szigeti-Kiss, Rapai, Vörösmarty, Boda, Fasching. Edző: Horváth Zoltán.

VFC USE: Finta B. – Mustos, Kőrösi, Varsányi, Kálmánfi, Kovács B., Fehér, Bényi P., Csifcsák. Csere: Takács, Tárnai. Edző: Bényi Kálmán.

Gólszerzők: Juhász 13., Vörösmarty 46., Kis M. 52., Molnár 75., Balogh L. 79., 80.

Bényi Kálmán: - A héten gyakoroltakból sokat visszakaptam. Jól működött védekezésben a hátsó négyes láncunk és az előtte lévő rombuszunk is. Támadásainkban is volt veszély egészen addig, amíg bírtuk erővel. Sajnos az utolsó negyedre teljesen elkészültünk erőnkkel és ezt riválisunk könyörtelenül kihasználta. A hozzáállással elégedett vagyok. Jelenleg három negyedig vagyunk partiban a jó erőkből álló Fehérvár FC-vel szemben.