Gyirmóton játszott felkészülési mérkőzést az U10 és U11-es alakulatunk.

Simon Benjámin, az U10-es gárda vezetőedzője beszámolt róla, hogy tanítványai 4x20 perces mérkőzéseket vívtak.
- A gyerekeknek nagy öröm volt hosszú idő után újra élőfüves pályán játszani. Szeretnék mindenkit megdicsérni, minden pályára lépő nagyon ügyes volt. Egyre tudatosabbá válik a játékunk, mind támadásban, mind védekezésben egyre több dolog jelenik meg. A srácok a remek focinak köszönhetően több góllal múlták felül az ellenfelet - összegzett.
Varga Tamás, az U11-es együttes trénere elmesélte, közvetlen indulás előtt három játékosa is kidőlt.
- Rosszul indult a túra, de szerencsére sokan vagyunk, így nem estem kétségbe. Az első 3x20 perc során mindenki megtett minden tőle telhetőt, szép és eredményes játékot láttam. A negyedik felvonásban azonban kiengedtek a gyerekek, azt hitték, innen már minden könnyen megy és az ellenfél ránk jött. Sikerült rendet tenni a fejekben, és visszatértünk az első negyedekben látott focihoz. A mérkőzés a céloknak megfelelt, jó ellenféllel, jó körülmények között játszhattunk, mindenki nagyszerű benyomást tett rám - vélekedett.


