2023. augusztus 9. U14

Idegenben játszott újabb tesztmeccset az U14-es csapatunk.

A döntetlenre is volt esély

A Barca Academy vendége volt az U14-es együttesünk, ahol változatos mérkőzésen 4-3-ra maradtak alul.

Farkas László vezetőedző az összecsapásról elmondta, ismét több 2011-es születésű játékossal kiegészülve állt össze a keret.

- Jóval erősebb ellenféllel játszottunk, mint az ezt megelőző héten. Hasznos találkozó volt, hiszen a Barca Academy is bátran letámadott, próbált hátulról építkezni. Bár az eredmény másodlagos, de annak kifejezetten örültem, hogy 4-1 után 4-3-ra feljöttünk, nem adtuk fel és még az egyenlítésre is bőven akadtak lehetőségeink - hangsúlyozta az edző.