Új szakmai igazgatóval kezdte meg a tavaszi szezont egyesületünk, 2023. januárjától Székely Tibor koordinálja a VFC USE szakmai munkáját.

- A labdarúgás szeretetét édesapámtól örököltem. Lelkes és mindenre elszánt szurkolója volt ennek a gyönyörű sportágnak. Talán nem véletlen, hogy a legjobb fővárosi utánpótlásképző egyesülethez vitt le focizni, a BVSC-ben ismerkedtem meg a focival. Később a Vasasnál már az utánpótlás-válogatottba is meghívást kaptam, végigjárva az utánpótlás korosztályait, rengeteg élményben volt részem. Később katonának álltam, akkor a Honvéd Köteles SC-ben játszottam, leszerelésem után a Volán, az Építők és a BKV alakulataiban is megfordultam. A húszas éveim végén talált meg az első edzői kihívás: a Szigetszentmiklós gárdájában, mint játékos-edzőt alkalmaztak. Fél év után úgy éreztem, egyik feladatot sem tudom száz százalékkal ellátni. Szerencsére a vezetőség elfogadta az érveimet, és gyakorlatilag így indult meg az edzői pályafutásom az akkori harmadosztályban, mint vezetőedző – idézte fel pályafutása kezdetét a szakmai igazgató.
A Velencében élő és onnan ingázó Székely Tibor azóta végigjárta a ranglétrát, 27 éves edzői munkája során a legkisebb utánpótlás korosztályoktól a felnőttekig, minden korcsoporttal dolgozott már együtt, az NBI-től az elit akadémiákon át, büszkén említve az elmúlt két év női edzősködését is. Erről úgy fogalmazott, számára sosem derogált a munka, nem okozott gondot, ha a felnőttek után mondjuk egy U12-es alakulatot kellett edzenie. Szerinte ugyanis mindegyik munkából lehet tanulni, meg lehet találni a kihívásokat, és mindegyik segítette, segíti az egyéni fejlődését.
Az egyik legemlékezetesebb időszakát a szombathelyi Haladásnál töltötte, ahol az NB I-es gárdánál Artner Tamás munkáját segítette, de dolgozott még Dunaújvárosban, az NB II-es FC Ajkánál, Szigetszentmiklóson, vagy a Ferencváros utánpótlásnál is.
- A 27 év alatt mindössze három hónapot töltöttem munka nélkül. Számomra ez egyfajta visszaigazolás, hogy jó úton járok. Az egyik legfontosabb alapelvem, egy edzőnek mindig képeznie kell magát, sosem elégedhet meg az éppen aktuális helyzettel. A labdarúgás ugyanis rendkívül dinamikusan fejlődő, innovatív sportág, folyamatosan változik, alakul, s igazodni kell a nemzetközi elvárásokhoz is. Jelenleg az UEFA Pro Licence tanfolyamra járok, amely a szakma egyik csúcsát jelenti és az elit futballról illetve a környezetéről szól. Mindemellett nagyon hasznos tréningeket is tartanak a résztvevőknek, a megfelelő kommunikációról – magyarázta a szakvezető.
Székely Tibor elárulta, a Pro Licence után újabb fontos szakmai képesítést szerezne, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ugyanis 2024. őszén szakmai igazgatóknak tart speciális tanfolyamot. Már ezt is kinézte folytatásként.
Rátérve a veszprémi klubra, a szakember kifejtette, az MLSZ az ősztől tervezi az akadémiák és a tehetségközpontok átvilágítását, illetve létszámszűkítését, szerinte a VFC USE képes bekerülni ebbe az elit körbe is.
- Ha nem látnám reálisnak azt a célt, hogy újra tehetségközpont minősítést adjanak az egyesületnek, nem vágtam volna bele ebbe a feladatba. Most még az út elején járunk, az edzőket kicsit megforgattam a különböző korosztályoknál, ám úgy vélem, nagyon jól kvalifikált, remek trénerek dolgoznak nálunk, és mindenkinek meg fogjuk találni a legmegfelelőbb pozícióját. Hiszek bennük és a közös jövőben! Közben az óvodákban, iskolákban is jelen vagyunk, fociosztályt indítottunk az egyik intézményben. A szakmai programunk egyértelmű: minél jobb, minőségi képzést szeretnénk adni a gyerekeknek, hiszen a veszprémi labdarúgás csak így fejlődhet – hangsúlyozta.
Székely Tibor a saját gyermekeivel is igyekezett megszerettetni a sportot. Nagyon büszke rájuk, a nagyobbik fia igazolt focikapus, a legidősebb lánya lovasoktatóként tevékenykedik, a középső lánya pedig szintén a futballban dolgozik, míg van egy országos bajnok cheerleader-táncos lánya is, akik most készülnek Veronába az Európa-bajnokságra. A legkisebbek pedig még az óvodában és kisiskolásként ismerkednek a labdarúgással és más sportágakkal. Egyikre sem akarja ráerőltetni a focit, de az ilyen esetekben rendkívül helytálló az a mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. Ugye nem csodálkoznak, ha eláruljuk, a velencei óvodában hamarosan kaput kell majd cserélni…