Továbbra is őrzi hazai pályán veretlenségét az U15-ös együttesünk, amely a tabella negyedik helyén álló Pakssal végzett döntetlenre az év utolsó fordulóján az országos alapbajnokságban.

VFC USE-Paksi FC
2-2 (1-2)
Veszprém. V.: Pákh Cs. VFC USE: Rapali – Szalai, Ticz, Wittmann, Budai – Ekbauer, Albrecht, Zsámpár – Orvos-Nagy (Lencsés 71.), Féli (Hideg 50.), Eichberger. Edző: Palotai Nándor.
Paksi FC: Rauf – Orbán-Zaják, Burányi (Szurma 41.), Virág (Biszak 41.), Galambos, Wiesner, Tanos (Tojzán 41.), Soós, Bagó, Jankó, Grausza. Edző: Köllő Roland.
Gólszerzők: Ekbauer 28., Eichberger 60., ill. Soós 3., Galambos 37. perc.
A múlt heti, csalódást keltő szegedi 6-0-s vereség után a szakmai stáb legnagyobb feladata az volt, hogy a mentális gödörből kisegítse az U15-ös csapatunkat. A srácok is átérezték ezt, dolgozni és javítani akartak, igyekeztek mindent megtenni azért, hogy feledtessék a csúfos fiaskót. A hozzáállásuk egész héten nagyszerű volt, 20-22 fővel gyakorolt a Palotai-Mátyás edzőpáros.
A negyedik helyen álló Paksi FC ellen nehéz feladat várt a fiúkra, azonban az mindenképpen mellettük szólt, hogy hazai pályán még senkitől sem kaptak ki, veretlenek voltak az őszi idényben.
Épp ezért elég váratlanul érkezett a 3. percben a vendégek vezető találata: a 16-oson kívül Soós átlövése akadt be a veszprémi kapuba, 0-1.
A gól ébresztőként hatott, feleszméltek a mieink, s a Paks gyors, agresszív és hatékony támadásait egyre többször szűrték meg eredményesen.
A 28. percben meg is született a veszprémi egyenlítés: az U15-ös válogatott Ekbauer Tamás 20 méterről végezhetett el szabadrúgást és az egyéni képzéseken már számtalanszor gyakorolt belső csüdös lövése védhetetlenül vágódott a hálóba, 1-1.
A Paks a félidő végén ismét átvette az irányítást. A 37. percben a hazaiak felesleges szabálytalanságot vétettek a saját 16-osukon belül, a megítélt 11-est Galambos vágta a kapuba, 1-2.
A félidőben Palotai Nándor szakvezető arra hívta fel a figyelmet, az eredmény egyáltalán nem tükrözi a játékot, a tanítványaiban benne van még a gólszerzés lehetősége. Ugyanakkor a csapatszinten 100 kilóval és 100 centivel magasabb rivális fizikálisan előrébb tart, ezért a hazaiaknál hamarabb bekövetkezhet a fáradási időszak.
A második félidő elejét igyekeztek a veszprémiek megnyomni, s a 60. percben Eichberger került ziccerbe, nem is hibázott, szépen gurított el a kapus mellett, 2-2.
A Paks az utolsó 10-15 percben mindent megtett a győzelem megszerzése érdekében, ám a mieink kitartottak és nagyot küzdve pontot szereztek.
Palotai Nándor: - Megint egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol bizonyítottuk a rátermettségünket. Szegeden és Békéscsabán csalódást keltő eredményt értünk el, tudtuk, hogy ennél sokkal több van bennünk. Igyekeztünk mentálisan rendezni a sorainkat. A fiúk megalkuvás nélkül, mindent beleadva küzdöttek, kiléptek a gödörből és győzelemmel felérő döntetlent értek el.