2018.12.09-én, Bükön szerepelt a 2009-es csapatunk.

Edzői értékelés:
Az A-csoportba a Slovan Bratislava, Budapest Honvéd, Illés akadémia, MOL-VIDI, illetve a Red bull Salzburg fiókcsapata, a JAZ GU Süd került. Mi az MTK, Diósgyőr, Győri ETO, illetve a Sturm Graz csapatával találtuk szembe magunkat a B-csoportban. Nagyszerűen kezdtünk a miskolciak ellen, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, végül 2-0-ra nyertünk. Ezt követően adósak maradtunk a bátor játékkal, nem sikerült borítani a papírformát az MTK és a Sturm ellen, így 3 ponttal vártuk a Győr elleni rangadót. Ebben a korosztályban még sosem tudtuk legyőzni őket, ezért különösen motivált volt a csapat. Óriási küzdelem után végül 1 góllal legyőztük az ETO-t, így 6 ponttal jutottunk be a negyeddöntőbe. Ott a MOL-VIDI várt ránk, és jutott túl rajtunk, megérdemelten. Ami sokszor nehezen megy, az nekünk sikerült: nagy csalódás után felpörögni az 5-8. helyekért rendezendő mérkőzésekre. Az Illés ellen 5-3-ra diadalmaskodtunk meggyőző produkcióval. Az 5. helyért aztán ismét a Diósgyőrrel kellett megküzdeni. Nagyon érdekes mérkőzés elébe néztünk, hiszen a DVTK elképesztően nagyot javult az ellenünk elszenvedett vereség után. Legyőzték a későbbi győztes Sturmot, döntetlent játszottak a másik döntőssel, az MTK-val, megverték a Győrt, illetve kiélezett csatában estek csak ki a Slovan Bratislava ellen a 4 közé jutásért. Nagyon büszke voltam a fiúkra, hiszen nem ijesztette meg őket a Diósgyőr eredménysora, ismét szép játékkal, fölényben játszva sikerült legyőzni őket, így az 5. helyen végeztünk.
Nem mehetek el szó nélkül egy kimagasló teljesítmény mellett: Lévai Ádám 2010-esként lett gólkirály a tornán 8 góljával. Külön öröm, hogy sokadik alkalommal jött oda a másik csapat edzője, és dicsérte a csapat játékát.
Köszönöm a szülőknek, hogy feláldozták egész napjukat a tornának!
Gratulálok Nektek: Rapali Zsombor, Rugovics Máté, Lévai Ádám, Mayer Ádám, Sinka Dániel, Kun Krisztián, Kovács Kelemen, Meczner Marcell, Horváth Barnabás
Farkas László