Nem sikerült a bravúr Debrecenben.

MLSZ Leány U19 Kiemelt csoport
2021.02.21. 14:00
DLA - VFC USE 3:0
G.: Urbán (2), Nagy
A bajnokságban igen előkelő helyen álló csapat vendégeként léptünk pályára Debrecenben. Az idei év első bajnoki mérkőzését nem jó előjelekkel vártuk, hiszen 3 meghatározó játékos távozott csapatból. Annyit kértem a lányoktól, hogy felszabadultan játszanak, és mutassák meg, hogy így is van keresnivalójuk. Az egész mérkőzésen inkább mezőnyben folyt a játék, egy szép hazai támadás után az első félidőben hátrányba kerültünk, azonban rögtön a kapott gól után két nagy lehetőségünk is volt, amit nem sikerült gólra váltani. Második félidőben az ellenfél dominált, mi kezdtünk elkészülni az erőnkkel és ezt a vendégek kihasználták és szép távoli lövéssel alakították az eredményt 3-0ra. Összességében megérdemelték a győzelmet ilyen arányban is, azonban egy kis szerencsével akár bravúrt is elérhettünk volna. Büszkék lehetnek magukra a lányok, hogy ilyen teljesítményt nyújtottak a DVSC otthonában.
Simon Benjamin