2018. július 3.

A VFC USE „A” csapata ismét 100 %-os teljesítménnyel lett első a Siófokon megrendezett U16-os strandfoci bajnokságban.

U16 lány strandfoci bajnokság Siófokon

Edzői értékelés:

Professzionális pálya és ideális körülmények várták a csapatokat a siófoki nagystrandon a strandfoci arénában. Nagy lehetőségek rejlenek benne úgy utánpótlás nevelési szempontból, mint szakmai szempontból. Először is óriási erőnlétet ad. Itt aztán igazán kidomborodik egy csapat jó, vagy gyenge kondíciója. Abszolút izület kímélő, hiszen puha a talaj. Az ideg-izom koordináció fejlesztésében is kiváló lehetőségeket nyújt, hiszen az egyenetlen homok felületen teljesen kiszámíthatatlan a labda mozgása, ingatag a láb alátámasztási felülete.
Két csapattal érkeztünk a rangos bajnokságra („A” és „B”). A B csapatunk állt a fiatalabbakból, ők 2004-ben születtek, tehát egy-két évvel voltak fiatalabbak a többieknél. Ennek ellenére remekül helytálltak. „A” csapatunk a tőle megszokott magabiztos játékát mutatta és gyakorlatilag a „homokba döngölte” mindegyik ellenfelét. Négy mérkőzés, négy győzelem és 28 lőtt gól lett a termés.
Közben a még kisebbek U13 és 14-eseink egy mini tornán vettek részt a strand kettes pályáján. Itt is VFC USE siker született, „A” csapatunk aranyérmet, míg „B” csapatunk bronzot szerzett.
Újabb szép sikert ért el lány szakosztályunk, idén immár a harmadik sportágban (futball, futsal, strandfoci) lett bajnok.  Nagyon büszkék voltunk és vagyunk Rátok és nagyon jó volt látni, hogy népes szülői szurkolótábor kísért el bennünket.

Gratulálunk!

Rugovics Vendel női-lány szakmai igazgató