2018. február 18.

Az igazi csapatmunka meghozta a győzelmet!

Kelen SC - VFC USE (0-3)

Edzői beszámoló a meccsről:
Az országos bajnokság kelet – nyugati rangadóját játszotta a VFC USE U16-os lány csapata a keleti csoport első helyezettjével a Kelen SC-vel. Bármilyen furcsa is a Kelen olyan csapatokat utasít maga mögé a nagypályás bajnokságban, mint az Újpest, Vasas Kubala Akadémia, Kecskemét stb. csapatai. Nagy várakozással és kíváncsisággal tekintettünk tehát a „rangadó” elé, hiszen a nyugati csoportban lányaink csak rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak a második helyen. Mondhatni tehát, hogy az országos bajnokság két csoportjának élcsapatai találkoztak.
Lányaink élénk piros szerelésben sorakoztak fel. A szögletzászlótól egészen a kapufáig betöltötték a teret. Szemben az ellenfél zöldben, igaz jóval kisebb létszámban. Csaba bácsival nagyon büszkék voltunk.
Új játékosokat is avattunk, most lépett pályára mérkőzésen először a VFC USE színeiben Csomai Flóra, Tátrai Petra, Dallos Lili és Pócsi Vivien. Az egyforma játéklehetőség miatt 20 percenként komplett sorokat cseréltünk. Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott. Csizmadia Zsófi indításaival Fogl Adri többször lefutotta az ellenfél komplett védelmét, de a befejezések sajnos nem sikerültek. A sorcsere után ugyanúgy folytatódott a játék, mint előtte. Azt vártuk, hogy azért megzavarja a csapatot a gyökeres változás, de ez egyáltalán nem látszott meg a csapat játékán, sőt… Rugovics Flóra gyönyörű cselsorozat után ugratta ki Horváth Mercit egy pontos mélységi passzal és Ő nem is hibázott, higgadtan gurított el a kapus mellett 1-0-ra alakítva az eredményt. A második félidőre jellemző volt, hogy sokkal többet birtokoltuk a labdát és a Kelen kontrákkal próbálkozott. Két nagy hibánkat kihasználva jutott gólszerzési lehetőséghez, de mindkétszer elpuskázta a lehetőséget. Ekkor újabb sorcsere és újabb fordulat következett, lemásolva az első félidőt. Második sorunk olyan nyomást gyakorolt az ellenfélre, hogy azt nem sokáig lehetett kihúzni kapott gól nélkül. Nem is sikerült nekik. Először Nagy Boglárka talált be egy kapufáról bevágódó lövéssel, majd Csizmadia Zsófi távoli bombája csapódott a felső sarokba. Ezzel kialakult a végeredmény kelet és nyugat élcsapatai között: Kelen SC- VFC USE 0-3.

 

Rövid edzői értékelés:
„Tudnak a lányok ennél még sokkal jobban is játszani. Főleg akkor, amikor nincs kapkodás és rohanás, hanem jár a labda. Azonban azt most is ki kell emelni, hogy a kért taktikai elemeket most is magas szinten valósítottátok meg. Mindenki nagy küzdeni tudást és igazi csapatmunkát tett a siker mögé. Kiemelnék ezen a mérkőzésen négy játékost, akik talán egy hajszállal jobb teljesítményt nyújtottak a Kelen elleni megmérettetésen. Pálmai Eszti azzal tűnt ki, hogy egyszerűen „átjátszhatatlan” volt a védekezése. Minden párharcot megnyert és igazi vezér volt a pályán. Rugovics Flóra (egy edzőnek nem szerencsés dolog pozitívan kiemelni a saját gyermekét, de ugyanakkor igazságtalan is, ha nem teszi meg ezt kiemelkedő teljesítmény esetén… ) hatalmas futómennyiséget és nagy labdabiztonságot tett a győzelem mögé, amit cselsorozata után egy gólpasszal tetézett be. Csetényi Regina a számára idegen poszton is magabiztos teljesítményt nyújtott, jó belépésekkel és taktikus, okos játékkal. Nagy Boglárka nagyon ügyesen játszotta be a bal oldalt és szépségdíjas gólt lőtt.
Összességében ismét igazi csapatmunka volt, amelyben mindenkinek egyforma rész jutott. Gratulálunk!
                                                  
Rugovics Vendel női-lány szakmai igazgató és Weinhoffer Csaba edző