2025.02.10. u17
Az osztrák utánpótlásról is képet kaphatott Kozma Csaba, az U17-es gárdánk edzője, hiszen tanítványaival négycsapatos nemzetközi tornán vettek részt. Ráadásul a Sopron Kupa győztese a VFC USE lett.
Tornagyőzelem Sopronban

A Sopron, az osztrák másodosztályú Wels, az akadémiaként működő Hartberg együtteseivel mérte össze erejét az U17-es alakulatunk a Sopron Kupán.

A végeredmény körmérkőzések után alakult ki, egy-egy találkozó 40 percig tartott.

- Mindössze tizenegy mezőnyjátékossal utaztunk el a tornára, betegségek, sérülések, a felnőtt csapatban való elfoglaltságok miatt. A Sopront 1-0-ra, a Hartberget 3-1-re győztük le. Az utolsó mérkőzésen kikaptunk a Wels csapatától 2-0-ra, de a körbeverések és a szerzett pontok alapján megnyertük a tornát. A rendezvény maximálisan elérte a célját, hiszen eddig csak szlovén és szlovák ellenfelekkel találkoztunk, most viszont képet kaphattunk az osztrák utánpótlás-futballról is. Gratulálok a játékosoknak, mert a hiányzások miatt majdnem mindenki 120 percet játszott – összegzett Kozma Csaba.