2021.10.21. Lányok
Nem tudott pontot rabolni a Zalaegerszeg.
Riválisát győzöte le a leány U16

A 2020-2021. szezon U16 leány bajnokságainak 2 győztese találkozott szombaton bajnoki mérkőzésen. A VFC USE lány szakága a kevésszámú 2006-os születésű játékos miatt csak 3/4 pályás bajnokságban tudott elindulni idén, zömében fiatalabb játékosokkal. Így történhetett meg, hogy az előző szezonban nagypályás, veretlenül bajnokságot nyert VFC USE és a szintén veretlenül bajnok 3/4 pályás ZTE csapatai most egymás ellen mérkőzhettek. Az már a bemelegítésnél egyértelmű volt, hogy fiatalabb csapatunk ismét fizikális hátrányban lesz. Ezt ellensúlyozandó ,végig fegyelmezett játékra,technikai, taktikai fölényünk megőrzésére törekedtünk .Csapatunk a mérkőzés kezdetétől uralta a játékot. Két szélsőnk visszazárásának köszönhetően az ellenfél labdabirtoklását pillanatokra redukáltuk, így labdaszerzésünk egyértelmű fölényt hozott, melyekből egymás után szerveztük támadásainkat. Sajnos a várt gól elmaradt, sőt egy szögletből, kapu előtti kavarodásból, az ellenfél szerzett vezetést. Csapatunk játéka, lendülete azonban nem tört meg! Szinte azonnal válaszoltunk egy szépen felépített támadás végén. A büntetőterület határáról, egy lekészítés után, Chugyik Bíborka bombagóllal egyenlített.

A fordulást követően az első félidő tapasztalatait értékelve, apró változást eszközöltünk. Szélesebb játékra kértük szélsőinket, így biztosítva elegendő területet a betörésekhez, sikeres mélységi passzokhoz. A várt siker nem is maradt el. Csapatkapitányunk, Weisz Bogi a rá jellemző okos megoldással kihasználta a háromvédős rendszer hátrányát, és egy mélységi passzal hozta helyzetbe a védők mögé bemozgó Borkát, aki nagyon szemfüles, ütemnélküli mozdulattal szerezte második gólját. Az ellenfél statikus védekezését Szentmihályi Eszter szintén a szélről indulva zilálta szét. Bátor betöréssel előnyt nyert a vele szemben védekező szélső védővel és látványos gólt szerzett, amivel már két gólos volt az előnyünk. A hátralévő időben a játékot lassítva megőriztük előnyünket és magabiztos játékkal hoztuk győzelemre a mérkőzést.

Csapatunk minden tagja dicséretet érdemel! Szentmihályi Vivi végig magabiztos volt a kapuban, Csizmadia Csenge mind a védekezésben, mind játékszervezésben hatalmas munkát végzett. Két belső védőnk, Tóth Lala és a játékot sérülten is vállaló Pócsi Laura átjátszhatatlan volt. Tökéletesen semlegesítették az ellenfél támadásait Nagy Lujzával és Schvéder Katával kiegészülve. Sirhán Nadin jól szállt be a játékba, hibátlan teljesítményt nyújtott. Angyal Fruzsi ellenállhatatlan volt, mint mindig. Hol a balszélen száguldozott, majd visszazárva, biztosította védelmünk balszárnyát. Kapusunk, Vrazsovics Kriszta sikeresen tért vissza betegségéből, sérüléséből, csakúgy, mint Szörényi Panka, aki hasznosan tudott a számára furcsa, támadó poszton beszállni a játékba. Csatáraink végig veszélyt jelentve, látványosan futballoztak. A gólokat szerző támadóinkon kívül kiemelnénk Halmos Gréta játékát. Kiismerhetetlen cselei, elfutásai, kombinatív játéka megoldhatatlan feladatot jelentett ellenfelünknek.

Köszönjük ezt a megalkuvást nem ismerő, végig fegyelmezett, taktikus játékot. Győzelmünkkel ismét üzentünk ellenfeleinknek!

A végső siker várományosa csapatunk, a VFC USE!!!

MLSZ Leány Regionális U16 Nyugati csoport
VFC USE – ZTE 3:0

Hazai gólszerzők: Chugyik Bíborka(2),Szentmihályi Eszter

Donát Máté, Weinhoffer Csaba