Donát Máté vezetőedző értékelése:

Tapolca – VLS Veszprém 2–3 (1–1)
U13 – 13. forduló

A 13. fordulóban Tapolcára látogattunk. Bizakodva készültünk a mérkőzésre, hiszen az előző héten a
bajnokesélyes Zirc ellen nagyon jó játékkal, szoros csatában maradtunk alul 2–1-re. Jogosan vártuk el,
hogy a sereghajtó ellen – megfelelő hozzáállással – sikerül megszerezni a három pontot. Felhívtam a
figyelmet, hogy az ilyen „kötelező” győzelmek a legnehezebbek, különösen akkor, ha az ellenfél
mélyen védekezik, ahogy azt előre sejtettük.
1. félidő
A mérkőzés jól indult, az első 15 percben végig uraltuk a játékot, és a Tapolcát a saját kapuja elé
szorítottuk. A helyzetek azonban kimaradtak, a vezetést nem sikerült megszerezni.
Az idő múlásával kissé kapkodóvá vált a játékunk, és több egyéni hibát is elkövettünk, amivel
fokozatosan felhoztuk az ellenfelet. A játék képe megfordult, egyre gyakrabban kényszerültünk a saját
térfelünkre szorulni. Egy egyéni megmozdulás azonban megtörte a hullámvölgyet: Vörös Zalán szép
megoldással megszerezte a vezetést. A gól sajnos nem hozott megnyugvást, és ahogy az ilyenkor lenni
szokott, az ellenfél egy lehetőségből egyenlíteni tudott. A félidő így 1–1-es állással zárult.
2. félidő
A szünetben átbeszéltük a hibákat, hiszen kissé enerváltak voltunk. Két cserével próbáltam frissíteni,
de továbbra sem működött a csapatjáték, és egy szöglet után újabb gólt kaptunk (2–1).
Ez újabb sokkot jelentett a csapat számára, így további három cserét hajtottam végre, és kértem a
játékosokat, hogy próbáljunk meg bátrabban játszani és nagyobb nyomást helyezni az ellenfélre. Az
utolsó 25 percre szerencsére feljavult az agresszivitásunk, és az ellenfél kapusa egy nagy hibát vétett –
Halmos Barnabás köszönte szépen és egyenlített (2–2).
A gól után hatalmas lendületet kaptunk, és folyamatos nyomás alatt tartottuk a Tapolcát. Varjú Máté
mintegy 35 méterről óriási gólt lőtt, ám a játékvezető érthetetlen módon érvénytelenítette. Ekkor úgy
éreztem, nemcsak az ellenféllel, hanem a játékvezetéssel is meg kell küzdenünk.
Ennek ellenére sem törtünk meg: a csapat az utolsó percekben ráerőltette akaratát az ellenfélre. Vörös
Zalán távoli lövése ismét a kapuban kötött ki, amivel 3 – 2 – re fordítottuk meg a mérkőzést.
A csapatjátékunk ezúttal hullámzó és helyenként döcögős volt. Mentálisan még fejlődnünk kell: nem
szabad saját magunkat leépíteni a mérkőzés során. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy hátrányból is
képesek voltunk visszajönni, és az utolsó 25 percben olyan nyomást helyeztünk az ellenfélre, ami a
csapat erejét mutatja.
Bíztam a srácokban, bíztam abban, hogy a heti munka és az alázat a mi malmunkra hajtja a vizet – és
ez az utolsó szakaszban meg is mutatkozott.
Gratulálok a csapatnak a küzdőszellemért és a hozzáállásért!