2025. május 21. U13

A tavaszi szezon VLS U13 szereplése: egy döntetlen mellett hét győzelem!

FŰZFŐ AK - VLS VESZPRÉM U13

4-5 (Gsz.: Takács Ábel2, Horváth Henrik, Sipos Csörsz, Pál Gábor)

A szezon utolsó mérkőzése volt ez Balatonfűzfőn. Kértük a srácokat, hogy ennek fényében ami bennük van, adjanak ki mindent magukból és ugyanúgy élvezzék a játékot, mint ahogy eddig. Mindezek ellenére nem indult túl jól a mérkőzés, két gólt is kaptunk. Az egyiket a saját labdakihozatalunkból úgy, hogy odapasszoltuk az elenfélnek, "tessék rúgd be", illetve a másikat is egy könnyen eladott labdából. Nagyon sok esetben határozatlanok voltak a gyerekek és a labda nélküli helyezkedéseikben is sok hiba volt. Takács Ábel egyéni szólója kellett a félidő végén, buktatták és a megítélt büntetőt, ugyan csak a kipattanóból, de értékesítette. A félidőben rendet tettünk a fejekben, felhívtuk azokra a dolgokra a figyelmet, amivel meg lehet fordítani a mérkőzést. Szabadrúgásból kaptunk mégegy gólt, így már 3-1re vezetett a Fűzfő. Rápó Csani kollégámmal hittünk benne, hogy meg lehet fordítani a mérkőzést, így olyan szintű joystickolásba kezdtünk, amilyenre még a szezon során nem volt szükség és akkorát fordult a társaság hozzáállása, hogy magunk is meglepődtünk. A letámadásainkat és az állandó nyomást nem bírta ellenfelünk és a labdaszerzésekből 4-3ra megfordítottuk mérkőzést. Egy buta szabálytalanságot elkövettünk a büntetőterület közelében, amiből ellenfelünk egalizált. Viszont még mindig annyira nekünk állt a zászló, hogy folytattuk amit a második félidőben képviseltünk és egy újabb labdaszerzés után megnyertük a mérkőzést. Azt kell, hogy mondjam, talán ez volt az egyik legnehezebb mérkőzésünk a szezonban, jó kis alakulat volt ez a fűzfői és a kapusuk kimondottan kiemelkedett közülük. És nem csak a legnehezebb, hanem a legszórakoztatóbb is volt. Nagyon sok szülő megtekintette és élvezték minden percét, főként azt, amikor látták, hogy a gyerekeik, hogy tudnak örülni egy-egy gólnak, illetve a győzelemnek. Az ősz folyamán 4 mérkőzést nyertünk és ugyanennyit elveszítettünk. Tavasszal hetet megnyertünk és egyszer játszottunk döntetlent. Bár az eredmény nem fontos, de nyerni mindenki szeret és ezek tekintetében léptünk előre, de ami ennél fontosabb, hogy a mutatott játékban és a hozzáállásban is fejlődtek a srácok, ami nekünk jó visszajelzés. Bár még mindig nagyon sok a hiányosság egyénileg és csapatként is, de azt kell néznünk, hogy honnan jutottunk hova. Így bátran ki merem jelenteni, hogy még ha csak egy kicsit is, de léptünk előre. Gratulálunk a gyerekeknek, a szünetig már csak edzéseink lesznek, de természetesen dolgozunk tovább és bízunk benne, hogy az eddigiekhez hasonló magas létszámban tudunk dolgozni.